2014. július 4., péntek

Köszönetajándék - DIY Szerencsesüti

A mostani esküvőn, amin voltunk nagyon ötletes köszönetajándékot kaptunk a friss házasoktól, amit ők készítettek el mindenkinek, házilag:


Annyira megtetszett az ötlet, hogy utánajártam, miként lehet megvalósítani - Rozmaring és Csokoládénál találtam hozzá egy remek receptet. Bármilyen családi/baráti eseményre elékszíthető. A siker garantált! Én biztos ki fogom próbálni :D

Tipp: A süti belsejébe kerülő papírkát ne hajtogassuk, hanem tekerjük fel, így könnyebb lesz kiszedni a kekszből ;)
 
Forrás.
Néhány jó példa sütiszöveghez:

A bizalom a legnagyobb ajándék: ne fecséreld olyanokra, akik visszaélnek vele.
A cikázó villám sok mindent megvilágít, ami a legragyogóbb napsütésben is rejtve marad.
A legnagyobb veszély saját figyelmetlenséged lehet.
A szerelem: egyfülű kosár - olyan nehéz, hogy csak ketten bírnák könnyen - de csak egy füle van, hol az egyik cipeli, hol a másik.
A szerelemnek és a barátságnak csak egyetlen rokon vonása van, s ez: ha felbomlik, annak oka sohasem a Másik, hanem mindig az Én.
A tapasztalat a legrosszabb tanár. Először mindig a vizsgát adja, s csak utána az instrukciókat.
Aki kérdez, az viselje el a választ is.
Aki nem tartja magát a legjobbnak, nem tartozik a legjobbak közé.
Aki nem tud szembenézni a múltjával, arra van ítélve, hogy örökké megismételje.
Akinek a szerelem a leggyengébb pontja, az a világ legerősebb embere.
Akkor lehetsz férfi, ha a nő tud és mer nő lenni melletted. Különben pusztán emberek maradunk.
Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.
Amíg magad körül nem teremtesz rendet, addig magadban sem tudsz.
Amikor azt hiszed, rosszabb már nem lehet, készülj fel a legrosszabbra.
Az ész téved. Az érzés soha.
Az őszinteség azt jelenti, hogy azt mondod, amit gondolsz, és azt csinálod, amit mondasz.
Azokról a nyomokról ismernek majd minket, amiket magunk mögött hagytunk.
Bánj mindenkivel úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak.
Bármi történjen is az életben, a legfontosabb utat önmagunkban járjuk végig.
Csodálatos vagy: merj önmagad lenni!
Gazdag az, akinek több a pénze, mint a vágya, és az a szegény, akinek a vágya több,mint a pénze.
Ha fát ültettél, türelemre van szükség. Nem húzhatod ki naponta a földböl, hogy megnézd, mennyit nött a gyökere.
Ha melléd szegődik a szerencse, bánj vele okosan, mert a mohóktól hamar elpártol.
Ha mindig többet akarsz, akkor elmulasztod azt, ami már eleve a tiéd.
Ha nehéz feladattal kerülsz szembe, viselkedj úgy, mintha lehetetlen volna a kudarc.
Ha őszintén vágysz a boldogságra, tanulj meg uralkodni a gondolataidon.
Ha valóban el akarsz tüntetni egy felhőt az életedből, ne keríts a dolgoknak nagy feneket, egyszerűen engedd el magad, és töröld ki a gondolataidból.
Járj nyitott szemmel: a válaszok már készen vannak, csak jól kell kérdezned.
Kereshetünk kifogásokat magunknak, vagy lehetünk egészségesek, lehet részünk szerelemben, hosszú életben, megértésben, kalandban, pénzben, boldogságban. Mi magunk formáljuk az életünket, rajtunk áll, mit választunk.
Légy bátor. Tégy úgy mintha az volnál, még ha nem is vagy az. Senki sem fogja észrevenni.
Légy türelmes, egy napon neked is szükséged lehet valakire, hogy meghallgasson.
Mélyen magadba kell nézned, hogy hibáidat megismerhesd.
Merj féktelen lenni, amikor találkozol azzal az emberrel, akire epekedve vágytál.
Mindaz, amit mondasz, terólad szól: kivált, amikor másvalakiről beszélsz!
Minden megvilágosodott ember keresztülmegy azon a gyermekbetegségen, hogy rögtön az egész emberiséget akarja megváltani, ahelyett, hogy először saját magát váltaná meg!
Minden napot úgy élj meg, hogy az életed hátralévő részének első napja.
Mindenkinek annyi boldogság jár, amennyit maga is képes adni.
Mosolyogj sokat, testben és lélekben, fiatalít.
Ne félj az árnyaktól. Csak azt jelentik, hogy valahol fény van a közelben.
Ne félj azt mondani: - Bocsánatot kérek!
Ne gondold, hogy szegény vagy, mert nem váltak valóra álmaid. Csak az az igazán szegény, aki soha nem is álmodott.
Néhányan úgy vélik, az tesz minket erőssé, ha kapaszkodunk valamibe. Pedig néha az, ha elengedjük.
Nem biztos, hogy a pozitív hozzáállás minden problémádat megoldja, de elég embert bosszant ahhoz, hogy érdemes legyen kipróbálni!
Nem lehet mindenki a barátod, de mindenki lehet a tanítód.
Nem úgy kerülünk ki a szakadékból, hogy másokat is belerántunk. Nekünk kell kimásznunk.
Olyan partner mellett lehetsz boldog öregkorodban, akivel fiatalon jókat tudsz beszélgetni. Mert eljön az idő, amikor mindennél fontosabb a társalgás.
Sírva jössz a világra és körülötted mindenki mosolyog. Igyekezz úgy élni, hogy mosolyogva távozzál és körülötted mindenki sírjon.
Soha ne fossz meg senkit a reménytől. Meglehet, az az egyetlen kincse.
Soha nem késő, hogy holnap végre elfeledd a tegnapokat! 
Tanulj meg figyelni. A nagy lehetőség néha csaknem észrevétlenül érkezik.
Tégy jót a testeddel, hogy a lelked szívesen lakjon benne.
Úgy segíts másokon, hogy segíthessenek önmagukon.
Vigyázz mit kívánsz, mert lehet, hogy teljesül!

 

2014. július 3., csütörtök

Liebster award - díjat kaptam

Pitelány volt olyan kedves és engem is megtisztelt ezzel a vándor díjjal :D Melynek játékszabálya, hogy a kiválasztott bloggernek válaszolnia kell néhány kérdésre, majd továbbadja a stafétát 11 másik blognak. A 11 elég sok, és már sokaknál járt, szóval nem ígérek semmit ;)

 
Íme a kérdések és a válaszaim:
1. Melyik az az alapanyag, ami nélkül nem tudnád elképzelni a főzést?
Ez könnyű: a SÓ. Nem is mondok többet, inkább nézzük meg a magyar népmesék ide vonatkozó részét ;)

2. Hány évesen kezdtél a konyhában sürgölődni?
Na ez fogasabb kérdés, mert nincs konkrét emlékem az első alkalomról, ugyanis 6 éves koromig a Nagyszüleimmel egy épületben laktunk, így sokat vigyáztak ránk. Nagymamám rendszeresen sütött főzött és hogy lekösse a figyelmünket általában segíthettünk neki a sütemények készítésében. Szóval innen a szerelem ;) Nagypapámmal meg rendszeresen barkácsoltunk valamit :D

3. Mi volt az első "műved"?
Erre is nehéz pontos választ adnom, mert miután saját házba költöztünk a Szüleimmel, akkor Anyunak segítettem rendszeresen  a konyhában, bár Ő nem igazán szeret sütögetni. De arra emlékszem, hogy mikor férjemmel megismerkedtem, akkor kezdtem önállóan segítség nélkül sütiket készíteni, hogy lenyűgözhessem, hiszen egy férfihoz elsősorban a gyomrán át vezet az út :P

4. Hogy nézne ki az álomkonyhád?
Hatalmas lenne méretes étkezőasztallal, de nem amerikai konyhás stílusban, inkább vidéki hangulatban. Világosnak képzelem, óriási íves ablakokkal és márvány konyhapultokkal felszerelve, no meg rengeteg rakodásra alkalmas fa szekrénnyel, és főzőszigettel a közepén. Csúcsszuper sütővel és jókora mélyhűtős hűtővel ellátva. Óh édes álmok, egyszer talán valóra válnak, remélem.
 
Ezek pedig az én kérdéseim:
- Ki az akinek a kívánságát mindig teljesíted, ha sütésről/főzésről van szó?
- Konyhád melyik elemét/eszközét cserélnéd ki, ha lehetőséged lenne rá?
- Melyik ételt/italt/zöldséget/gyümölcsöt nem bírod elfogyasztani semmilyen formában?
- Mi volt a legnagyobb baki a konyhában, amit elkövettél?
 
Akiket felkérnék a válaszadásra:
 Bocsi, ha járt már valakinél ;)

2014. július 2., szerda

Pisztácia fagyi

Két játékra is neveznék ezzel a fincsi nyári nyalánksággal:
 
- Egyiket Ditti hirdette meg Blogszülinapja alkalmából, nagyon frappánsan megalkotva a feladatot, méghozzá Terence Hill és Bud Spencer filmejeiből inspirálódva kért tőlünk recepteket. Imádom őket, szóval tuti volt, hogy jövök valami finmsággal! Azt gondolom erre a jelenetre mindenki emlékszik, aki legalább egyszer látta az És megint dühbe jövünk- et:
 
 
 
- Másikat pedig Praliné Paradicsom írta ki Nagy Nyári fagyis játék címmel. Annyi kikötéssel, hogy legyen a képen egy süni, hát ez szintén testhez álló feladatnak bizonyult ;) Samu sietett segítségemre Pé- vel egyetemben és modellt álltak nekem:


Hozzávalók:
- 10 dkg hántolt pisztácia
- 4 ek cukor
- 2,5 dl habtejszín
- 2 dl tej
- 1 kk rumaroma
- 3- 4 csepp zöld ételfesték

Elkészítés:
A pisztáciából pár szép darabot félre teszünk díszítéshez. A többit ledaráljuk és 2 ek cukorral kicsit karamellizáljuk, de vigyázva, mert nem szeretnénk, hogy a szép zöld színét elveszítse, majd óvatosan felöntjük a rumaromás, ételfestékes tejjel és addig kevergetjük, míg fel nem olvad a karamellizálódott cukor. A tejszínt 1 ek cukorral felverjük, de ne legyen túl kemény és túl lágy sem a hab. A karamellás pisztáciás tejet kihűtjük és utána adjuk hozzá a habtejszínt, majd finoman összekerjük, míg egynemű nem lesz, ekkor betesszük a  hűtőbe és teljesen kihűtjük az egészet.
A fagyigép tálcáját 24 órával a készítés előtt betesszük a mélyhűtőben. A krémet pedig 4 órával a gépes kevergetés előtt készítjük el és a hűtőben pihentetjük amíg a gépbe nem kerül 30- 40 percre. Fogyasztás előtt még kicsit visszarakjuk a mélyhűtőbe. Nagyon jó!

2014. június 30., hétfő

Málna krémleves

Volt némi maradék málna otthon, amit még Anyutól kaptam, ezért nekiláttam felhasználni, mielőtt kárbaveszett volna.


Hozzávalók: (3 személyre)
- 25 dkg málna
- fél citrom leve
- 5 ek cukor
- fél csomag eper ízű pudingpor
- 6 dl tej
- 1 dl főzőtejszín
- 1 csipet só

Elkészítés:
A málnát óvatosan megmossuk,lecsöpögtetjük - néhány szemet félreteszünk levesbetétnek - és a citromlével meg a tejszínnel leturmixoljuk. Aki nem szereti magokat le is szűrheti.
A pudingport kevés tejjel csomómentesre keverjük, majd hozzáöntjük a maradék tejet és a cukrot ís, így kezdjük el főzni folyamatos kevergetés mellett míg kicsit el nem kezd besűrűsödni. Ekkor adjuk hozzá a gyümölcspépet és pár percig rotyogtatjuk. Fogyasztás előtt lehűtjük.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...